Törley katalin tanár
Hem / Utbildning & Karriär / Törley katalin tanár
Sok ezer pedagógussal sztrájkot és polgári engedetlenségi mozgalmat szerveztünk. De egyelőre nem merül fel, mert feketelistán vagyunk.
Ma is részt veszel hasonló ügyekben? A WMN-Tagsággal azt támogatod, hogy ezt következetesen, szabadon, függetlenül tehessük.
EP-képviselőként továbbra is elsősorban a magyarországi közoktatás ügyét, több százezer magyar gyerek és pedagógus ügyét fogom képviselni.
Mindig jól esett, mikor tudtam valami művészethez közeli dolgot csinálni, mert azzal gyógyítottam a sok sebet kapott lelkemet.
Ha tehetnéd, visszamennél a közoktatásba?
Érzem, hogy a gyakorlat kopik. Számos megmozdulást szerveztek, például az esernyős tüntetésként elhíresült demonstrációt, valamint tagjai a Civil Közoktatási Platformnak.
Épp a tüntetésre készülődtem már a helyszínen, amikor otthon átvették helyettem a levelet, így akkorra lett hivatalos: kirúgtak.
Ez akkor volt, amikor a gyerekek elfoglalták a hidat, és mi nem tudtuk, hogy annyi ember lesz, de a kirúgásunk hírére megsokszorozódott a tömeg.
Hogy élted meg ezeket a napokat?
Ezekre a napokra nehéz visszaemlékeznem.
Cserébe korlátlan, reklámmentes olvasást, exkluzív hírleveleket és közösségi élményeket kapsz. De ami nagyon hiányzik, az az érzelmi kapcsolat, ami összekötött engem a tanítványaimmal és egyes kollégákkal.
És konkrétan a Kölcseybe?
Most azért elég nehéz lenne visszamennem, mert megváltozott az élethelyzetem. Végül október 4-én a hivatal munkatársai tájékoztatták a levél tartalmáról, valamint arról, hogy az irat kézhez kapásáig (mint kiderült, másnapig) még megmarad a munkaviszonya.
Gyakori kérdések
Hogyan lehet támogatni a kampányt? Meg kellett várnom, amíg postán kézbesítik, mert sem az igazgatónak, sem nekem nem voltak hajlandók elárulni, hogy mi van a levélben.
Mi történt ezután?
Hétfőn bementem tanítani és elbúcsúztam mindenkitől.
Az oktatásért való küzdelem alapvetően politikai.
Ezen kívül az oktatáshoz szorosan kapcsolódó témákkal is fogunk foglalkozni, mint a gyermekjogok, az emberi jogok, munkavállalói jogok, a közszolgálatiság helyzete, romák helyzete, a szegregáció problémája. A tanítás egyszerre a szenvedélyévé és a legfontosabb tevékenységévé vált.
„Rájöttem, milyen elképesztően érdekes az a korosztály, akikkel a gimnáziumban foglalkozunk.
Így került vissza Katalin egykori gimnáziumába, a Kölcseybe, immáron tanárként, ahol az idő előrehaladtával egyre több órát tartott, majd osztályfőnök lett. A Tanítanékban és két, szintén oktatási fókuszú, a romák esélyegyenlőségével foglalkozó szervezetnél, a Romaversitas-nál és az Együttnevelés Szövetségben. Én a Kölcseybe jártam gimnáziumba is, tehát ha összeszámolom, összesen 27 évig voltam annak az iskolának a kötelékében, ami akkor még több volt, mint az életem fele.
Ezen felül pedig létrehoztak egy sztrájkalapot, amiből a tiltakozásban résztvevő pedagógusoknak pótolták és pótolják a polgári engedetlenségben való részvételük miatt kiesett bérüket.
Bár az oktatáspolitikában nem sikerült még konkrét eredményt elérniük, Katalin nagyon büszke arra, hogy a tiltakozás szóhasználatát, nyelvét ők alkották meg, és ma már azokat a fogalmakat használják a közbeszédben, amikor az oktatás válságos helyzetéről van szó, amiket a Tanítanék Mozgalommal hoztak be a nyilvánosságba.
De ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy nem lesz könnyű menet – még akkor sem, ha a legjobb és legjobb szándékú szakemberek kezébe kerül az oktatás. Hogy mi a tanár szerepe, merthogy nagyon megváltozott. Egyszer azt mondtam, hogy ha nem taníthatnék, akkor elmennék pultosnak valami szórakozóhelyre, ahol az én vállamon sírhatnának a fiatalabb és a kevésbé fiatal törzsvendégek, és ekkor kaptam két pultos ajánlatot is, hogy engem felvesznek, ha akarom.
Hogy változott meg az életed?
Inkább úgy fogalmaznám meg, hogy van bennem egy olyan vágy, hogy még valamikor megélhessem azt, hogy tanítok. Gyermekeink jövője a tét. Ha oktatásról, vagy ha más olyan ügyről szól, ami számomra fontos. Természetesen a szervezetnek beérkezett összeget nem fordítjuk a kampányra, azok továbbra is a Mozgalom épülését, a szervezett programok megvalósulását fogják segíteni.